Dés - Bereményi: "Férfi és Nő: Emlékem vagy" (éneklik: ld. alább) és Berde Mária erdélyi írónő egy verse - köszönettel a figyelemfelhívásért

Cserhalmi György:
Ha most majd hazamész,
Vagy bárhová is mész,
De tudd meg elkísér egy gondolat,
Mi bántja azt, ki itt maradt..

Udvaros Dorottya:
Hogy vajon mi történt,
Hogy veled mi történt,
Míg engem forgatott a szédület,
Az vajon hogy történt veled..

Cserhalmi Gy. s Udvaros D. együtt:
És ha éppen hazamész,
Vagy bármerre mész,
Tudd meg, elviszel most engem is..
S hogy elfelejtesz majd, ha elmúlt egy nap,
De majd velem maradsz akkor is..
S én az asztalra teszem a lábam, s nekem itt vagy,
S hátradőlök székemen,
Az emlékem vagy..

Básti Juli:
Majd az leszek neked,
Mit magaddal viszel,
Az érzés, amit majd most elviszel
És holnap talán elhiszel..

Kulka János:
Mert én úgy akarnám,
Hogy Emlékezz majd rám,
Már érzem, tőled függ az életem,
Majd hátradőlök székemen..

Básti Juli és Kulka János együtt:
És míg magam maradok, csak rád gondolok,
Nekem az lesz majd a módszerem,
Hogy rólad álmodok,
És így bejutok majd a gondolataid közé..
Mert majd érezni fogod, hogy rád gondolok,
És majd megtalál a gondolat,
Az emlékem vagy..

Udvaros Dorottya és Básti Juli:
Ha most majd hazamész és nagy utcákon mész,
Nem kell, hogy hátranézz, mégis érezni fogod..

Cserhalmi György és Kulka János:
Nem kell, hogy visszanézz, csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat..

Cserhalmi György és Básti Juli:
Azt én küldtem neked, és ott marad veled, és
Bármerre is járnál majd magaddal viszed

Udvaros Dorottya és Kulka János:
Ha most majd hazamész és nagy utcákon mész,
Nem kell, hogy hátra nézz, mégis érezni fogod..
Az emlékem vagy.. (Dés László)

Négyen együtt:
Nem kell, hogy visszanézz,
Csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat,
Az emlékem vagy.. (Dés László)

Azt én küldtem neked, és ott marad veled, és
Bármerre is járnál majd magaddal viszed..
Az emlékem vagy.. (Dés László)

Berde Mária: Nem értesz

Látom szemed: a hűt, a jót, a tisztát,
Mintha a menny kapuját reám nyitnád.
A hangod lágy, mint selyem, úgy cirógat,
Tudom: enyém vagy, s egyedül való vagy,
Ki lelkembe sugarat, rózsát szórhat,
És üdvösségem forrása a lelked.
Tudom: a nevem imádságnak ejted.
Tudom: több vagyok néked minden szentnél,
- Ó, meg is halnék, ha nem így szeretnél -
De néha sírok. Akkor ne kérdezz.
Meghalnál értem, de meg nem értesz.

Mert lásd: a lelkem oly országból hoztam,
Melynek szellője se érte a lelked.
Lásd, sose voltam hívő, balga gyermek,
Nekem nem kellett játszópajtás, játék.
Hívott a csend, és csábított az árnyék;
Még dajkamesék álmait aludtad,
Mikor lelkem már vágyva vágott utat
Szomorúságok rengetegjén által,
Beszélgettem bánatos árnyú fákkal,
S mélyére láttam egy nagy óceánnak,
Mit úgy hívnak, hogy: bánat.

És hogyha néha álomtalan esten
Lelkem kibomlott, s elhagyá a testem,
Megostromoltam más világok nyitját,
Fellegnek álmát, csillagoknak titkát.
A föld eltűnt, megnyílt a végtelenség,
Ó, álmodásos, álomtalan esték!
Utak, amiknek ölét sose jártad:
Nincs, nincs az álmaimhoz szárnyad.
És néha sírok. Akkor ne kérdezz.
Szeress, szeress nagyon, de meg nem érthetsz.