samsara: Erdély

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erdély. Összes bejegyzés megjelenítése

Az élet, kedvesem,...

... teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet.

Márai Sándor

V. Dumitrescu fényképe

Lát(tat)ó

...

Lóhere s zabmező - jázmin bimbó!...
Életed nyugalom vagy csak ingó,
evező mozdulat? Álom. Habozás.

Szétfolyik, eltűnik minden végképp.
"Voltam-e mielőtt rászmélnék
valami bármire. Vagy a semmire?"

Várni kell? tenni kell. (Sors regénye!)
Nincs okod - nincs idő! gyötrődésre.
Lapozod: csupa rossz, súlytalan ige.

részlet Lászlóffy Csaba Régi szonáta és palotás verséből

Dédai ablak - Nincs már, aki...?

Simon Emese képe

Kézfogó a nagy halott fölött

"Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. ...
Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött."

Wass Albert

Xanthos Hadjisotiriou képe

Szeretettel kívánunk szép karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új évet minden kedves barátunknak, ismerősünknek és látogatónknak.

Rogier van der Weyden 1445-8 közt festett Jézus születése Berlinből

Délebéd a nagybányai Zazar-parton

Thorma János /+ 1937) képe

Kodály Zoltán: Galántai táncok

Az ifjú zenész, népdalgyűjtő...

Vö. a korábbi bejegyzésekkel is e gyűjteményben: I. + Esti dal

Szeretnélek egyszer

Jöhet még bármi -
nem lehet előre várni.
Istent kell szeretni,
nem bálványt imádni!

Hangosak közt halkan
egyenes derékkal állni.
Törött szárnyakkal
megpróbálni szállni.

Nem akarni fényeset,
bármennyire csábít.
Szeretni még azt is,
ki rossz úton világít.

Jó lenne pipacsok közt
kéz a kézben járni,
amikor az utolsó szó
nem tud már fájni.

Neked még - veled még -
egy szót, vagy bármit.
Neked még - veled még -
születéstől halálig.

Ha lehetne csendes estén,
titkosat kívánni:
szeretnélek egyszer
Nevetni, látni.

Székely népmesék - Bálványos vára

Körösfői-Kriesch Aladár /+ 192o) 1912-ben festett képe

- rákattintással nagyítható

vö.: Liliomok s linkek

Benedek Elek: Bálványos vár

Akár hiszitek, akár nem: tündérek építették Bálványos várát. De az olyan régen volt, hogy akkor a kövek még meg sem voltak keményedve. A tündérek sem olyan kicsikék voltak ám, mint most a fenérnépek: ha sietős volt az útjok, egyben átalléptek egész megyéket, s ha jókedvük kerekedett, fölszedték kötényükbe a szántó-vető embereket, s úgy játszadoztak velük.

No, jó magasra is építették a várat: Bálványos-hegy tetős-tetejébe. Egy tündér a hegy tetején állott, tizenkettő lent a Bálványos-patakban, s úgy adogatták fel neki a követ. Reggel kezdették, s este, mikor felsütött a hold, felragyogtak a csillagok, kész volt a vár.

Hát éppen amikor készen voltak, vágtat föl a patakon egy vitéz, utána a katonái.

Kérdik a tündérek:

- Hová szaladsz, fiam? Talán bizony kerget valaki?

Mondja a vitéz nagy búsan:

- Senki sem kerget, de még sincs maradásunk. Nem nézhetik vérünkből való véreink, hogy a nap, hold s a csillagok a mi isteneink. Erővel azt akarják, hogy mi is megkeresztelkedjünk.

- Hát te ki vagy, fiam? - kérdé a tündérek királynéja.

Felel a vitéz:

- Apor az én nevem. Első voltam eddig az én népeim közt, most utolsó vagyok. Volt fényes palotám, aranyam, ezüstöm, mostan semmim sincsen.

- Ne búsulj! - mondá a tündérek királynéja. - Látod-e ezt a várat a hegy tetején? Ezt ma építettük játékból. Ez jó lesz neked s az embereidnek. Itt imádhatjátok a napot, holdat s a fényes csillagokat. Valameddig megmaradtok a pogány hiten, ember ezt a várat be nem veszi, le nem rombolja. Áll ez a vár, míg a világ s még két nap.

Apor vitéz meg sem köszönhette a tündérkirályné ajándékát, csak hallotta, hogy nagy surrogással-burrogással elszállottak a tündérek, s eltűntek a sűrű rengetegben.

Még az este fölment a várba Apor vitéz az embereivel. No, itt csakugyan nem félhettek senki ember fiától. Ide nem jő látatlanul ellenség.

Hiszen jöhettek látva is, látatlanul is; csak a Bálványos patakáig jöhettek, onnét szépen vissza is fordulhattak. Ha nekiindultak a hegynek, elhagyta az erejük csudálatos módon, közelébe sem juthattak Bálványos várának: megvarázsolták a tündérek.

Telt-múlt az idő, már Apor vitéz is meghalt régen, de a Bálványos vár állott erősen. Megvédték a tündérek ég haragjától, gonosz emberek szándékától, mert Apornak a fiai is tartották a pogány hitet.

Három fia maradt Apornak: egyik szebb, dalibb, vitézebb a másnál. Ez a három fiú egész nap az erdőben vadászott, s amíg apjuk élt, nem is láttak falut. De egyszer a legkisebb vadászás közben félrecsatangolt, s míg az idősebbek vadat űztek, ő betévedt Torjára.

Itt lakott az apja, míg a népek keresztény hitre nem tértek. Megtetszett a fiúnak a szép falu, s ment utcáról utcára. Hát amint megy, meglát egy háznak az ablakában egy szépséges szép leányt. De olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Nagyot nyilallik a fiú szíve, s gondolja magában: egy életem, egy halálom, bemegyek hozzája.

Bemegy a házba, köszönti a leányt.

- Ki vagy te, mi vagy te? - kérdezi a leány.

- Ne ijedj meg tőlem - mondá a fiú -, Apor fia vagyok.

- No, akkor fuss innét, ha életed kedves! Az én anyám Miké Andrásné, s nem tűr pogányt a házában. Ahol, jön is már az édesanyám.

- Hát te mit keressz itt, te pogány fattyú?! - kiáltott Mikéné. - Megismerlek az arcodról: Apor sarjadék vagy.

Mondá a fiú:

- Adja nekem a leányát, Mikéné asszony, meg is megbecsülöm, tenyeremen hordom.

- De biz' az én leányomat ne hordja tenyerén egy Krisztus-tagadó, hallod-e! Térj a keresztény hitre, s akkor viheted a leányomat.

- Csak azt ne kívánja, édes nénémasszony, kívánjon akármit! - esengett a fiú.

- Nem kívánok én semmi egyebet.

- Megölöm az ikafalvi emberölő sárkányt.

- Tőlem megölheted. Légy keresztény!

- Megölöm az ojtozi óriást.

- Tőlem megölheted. Légy keresztény, addig az én leányomat meg nem kapod!

"Jól van - gondolta a fiú -, ha nem adod szépen, majd viszem erővel."

Elment haza, s otthon elmondta a bátyjainak, hogy mi történt vele. Egyszeriben elhatározták, hogy vasárnap, mikor jön ki a templomból a leány, elrabolják.

Úgy is tettek. Lóra kaptak, s meg sem állottak a torjai templomig. Ott meghúzódtak a templom ajtaja megett, s mikor jött ki a szép Mike Ilona, a legkisebb Apor fiú felkapta a nyeregbe, s - uzsgyi neki, vesd el magad! - elvágtatott vele. A két bátyja utána, s verték vissza a népet, hogy közre ne vehessék az öccsüket.

No, hanem Mikéné sem volt olyan tedd el s elé se vedd asszony. Lóra ült maga is, lóra az emberei is, s neki a Bálványos várnak!

Felkiáltott a várba:

- Add vissza a leányomat, te Krisztus-tagadó!

Lekiáltott az Apor fiú:

- Vegye vissza, ha tudja!

- Elseprem a váradat, te Krisztus-tagadó!

- Próbálja meg! - kiáltott le Apor.

- No, várj csak! - fenyegetődzött az asszony, s akkora sereget gyűjtött a vár ellen, hogy a föld is rengett alatta.

De hiába: közelébe sem fértek a várnak.

Aközben szép Miké Ilona sírdogált éjjel-nappal, könnye el nem apadt.

Fájt ez az Apor fiúnak, mert szerette erősen Mike Ilonát.

- Ugye, nem szeretsz? - kérdezte a leánytól.

- Szeretlek, szeretlek, csak térj a keresztény hitre!

Mondta a fiú:

- Megtenném azt is teéretted, de megesküdtem apámnak, hogy a pogány hiten maradok. De hallod-e, Ilona, ha gyermekünk lesz, azt megkereszteltetem!

Hej, megörült ennek Ilona. Egyszeriben küldötte az inasát az édesanyjához, ne epessze magát többé, ha gyermekük lesz, azt keresztvízre tartják.

Ezen aztán megnyugodott Mikéné is. De bezzeg megharagudtak a tündérek! Egyszerre csak megindult a föld, s ledőlt a vár tornya; megint mozdult egyet, s bedőlt a vár kapuja. Nagy, erős fergeteg kerekedett, zúgott az ég, rengett a föld.

Szaladott, ki merre látott. Csak Ilona nem szaladt, s az ura. Megfogta a kezét az urának, s mondta neki:

- Ne félj, térdepelj le, imádkozz utánam!

- Ó, édes Jézusom, ne hagyj el! - imádkozott Ilonka.

Mondta Apor is:

- Ó, édes Jézusom, ne hagyj el!

S hát lássatok csudát, nem zúgott az ég, nem rengett a föld. Összedűlt a vár, csak egy fala maradt meg, de Ilona s az ura kikerülték a tündérek haragját. Visszamentek mind Torjára, s még aznap megkeresztelkedtek...

Forrás: Magyar mese- és mondavilág

Kis poszáta galagonyaágon

Sylvia curruca in ramo crataegi

et sibilans /canens in pino in uno Lithuanico cinamatographo
/s fenyőn fütyülő /daloló egy litván filmecskén:

Wass Albert: Márciusi ballada

Fenyők fekete lombján
már gyantaillat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat...
rég nem dalolt már senki.
Dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.

A nyirkos erdő mélyén
ébredni kezd az élet.
Az éledő rügyek közt
széncinke-had mesélget.
Rigók halk füttye szólít
a csöndes esti lesre,
s halk nyár-illúzióval
köszönt a szürke este:

...Lágy csendű lombok alján
pásztortűz fénye éget...
A tölgy-erdők susognak
csodálatos meséket...
Leszáll a tarka álom...
s míg csöndesen elalszol:
fejed felett a fákon
csengő poszáta-dal szól...

Noé bárkáján - összetartozunk, Uram, népet veszejtő ítéleted súlya alatt

NE CSAK NÉZZ HANEM LÁSS

láss merészen de ne kegyetlenül
a pillanat tőled úgyis elszakít
láss egészben ne részekként
a pillanat már megint egyesít

KÍN

mit ér a virág
a szeretettel amely letépi
mit ér a szerelem
a boldogsággal ha nem érti
mit ér az értelem
ha önmagából nem lép ki

ALAMIZSNA

kisebbségi érzést présel belénk a társadalom
hogy ne legyen jogunk dönteni sorsunkról
ha majd az élet céltalanságáért tiltakozunk
csak lázadó pótcselekvésekbe fulladjunk

NÉHA

élünk mint hangvilla két ága
vasba fojtott dallam a szerelmünk
megérint a fény és mi remegünk
szeretkezve csitulunk vissza

ASSZIMILÁCIÓ

amikor közössé válnak az istenek
megsemmisül a nemzeti jelleg
a rossz és a jó fogalma összemosódik
meghal a beléjük vetett vakhit

A KÖZÖMBÖSEKNEK

ellenséged megöl
barátod elárul
félj a közömbösöktől
ők nem ölnek meg
ők nem árulnak el
de bólogató hallgatásuk miatt
van gyilkosság
van árulás

KERESS!

keresés szüli az igazat
a hit szüli a nyugalmat
könyörgés szüli a tehetetlen lázadást
lázadásodban győzd le önmagad
mert a keresésbe visszaesni nem szabad

JULIÁNUS BARÁT

a test tompán menetel
a lélek csupa lármafa
megrakodva hívő szóval
rád várnak a láthatár
emberrácsai mögül
a gúcsba kötött magyarok

OKTÁV

a művészet ott kezdődik
ahol a helyeslés végződik
a skála nagy
a zsörtölődéstől a lázadásig tart
de helye nincs a bólogatásnak

OKTATÁS

az értelmetlen gyávát és bátrat nevel
az értelem óvatost és vakmerőt zülleszt
tökéletes a pokol és tökéletes az ég
tengődünk értelmetlen értelemmel
egyenlítődbe kapaszkodva a Föld peremén

PRÓBATÉTEL

az emberiség próbája nem a magyarázat
hanem a kényszer
a kényszer próbája nem az emberiség
hanem az ember

REGÖLÉS

a megváltó nem az önfeláldozás
hanem a szentlélek eljövetele
a szentlélek eljövetele pedig a várakozásban
felmutatott áldozatok mély tengere

REMETE

szerelem nélkül néhány évig
étel nélkül néhány hétig
víz nélkül néhány napig
szó nélkül meddig
bírja az Ember

DEMOKRÁCIA

engedd a vakot látni a sötétben
engedd a némát szólni mérgesen
engedd a bénát menni gőgösen
engedd a koldust adni szívesen

NÉHA

néha a tett csak merészség igazolása
néha a merészség csak indulat mámora
néha az indulat csak botladozások sorozata
néha a botladozás csak a hit alkonya

JÓSÁGOSAK

gyanúsak mindig azok az emberek
akik fejében rend lelkében nyugalom
mert mindig más lelkiismeretén zörgetnek
és a jóság kellemetlen szagát árasztják

CSELEKVÉS

az igazság a saját hitében él
a hit pedig a saját igazában
a látszat a saját lényegétől fél
a lényeg pedig saját látszatától
de ha mindezeket megelőzi a tett
az utókorra marad az emlékezés

SZILÁNKOK

GUERNICA 1937. IV. 26.

népek feketén tajtékzó tengere
csámcsogta körül szigeted
fennmaradás fehér oltára
az indulatok gyilkos szorításában
kis paradicsom egy titokzatos
műveltség utolsó lobbanása
Dávidként meggyalázva
szürke léted pörgeti parittyád

magához szorítja álmában a lány
a kedvesétől kapott rózsát
kisfiú piheg repülőt álmodik
lázas anyja liheg
férje a tegnapi rodeo hőse
mosolyog mélyen szuszog
istálló szalmáján a ló álmából
fölnyerít kapál rúg

fekete árnyak kísértetek
halál madarai berregnek
okádják a tüzet minden pereg
az ördög szemei fénylenek

a pokol bikái dübörögnek
véres szarvuk eget hasít
főpróba ez a vérfürdő de
az isten ilyenkor mindig alszik

rettenetbe görbült végtagok
csillagként potyogó szemek
végső rángás torz kórusa
félbeszakadt heves átok
magánhangzóba harapott fogsorok
hússal tapétázott falak
ez a fizikai halál
a szörnnyel egy gyerekkéz babrál

hogy ne hűlhessen emlékké a
férges test rothadása
következik a fennmaradt
baszkok lelki gyilkolása
dicsőségből förtelmet akaratból
szürke alázatot kalapál
ártatalanból áldozatot védtelenből
bűnöst a hatalom csinál

maszlag a jog méreg az ígéret
harcolj önmagad
a sokfejű ellenséggel
felmutatva a szennyben a tisztát
léted véres ordítása visszhangzik
Guernica szenes kráterében
ébredj isten a Nagy Előadás
bűze orrunkban lüktet

A VÁGY TENGERÉN

(Diogenész lámpásából gyúlt lángnyelvek nyaldosták végig a világegyetemet. Állítólag ez volt az Utolsó Nagy Tűzvész. Salamon László: Ember hol vagy? c. verseskötetének egynéhány verssora élte túl a pusztulást. Ez a hamubasült verspogácsa maradt..)

éhezem a szó tiszta kalácsát
s a kérdést önmagamba temetem
lomha súlyán a jövő vad kolonca
hitté szépül minden szenvedés
nem ismer se irgalmat se írt

üres vállamon az idő foszlott zsákja
égbe zárult tekintettel nézek a földről
csukott szemhéjad epidermiszén érzed-e

a félelem vad nyila tört szívembe
az eltűnt idő tarlott földjén állok
ám az élet örök csábja reszketésre kényszerít

szemeid tükrében nézi most magát az ég
hét lovas a hét kén fáklyafényét
mely salakjától most szabadul
hogy körüllengje nehéz álmodat

szívemre remények igáját rakom
hátamon robog a történelem át
léptem lemondón kong utcahosszat
a halál is mint éltünk ismeretlen

Holt tengerként iszapként gyűlt meg az idő
mondákat írnak a csillagbetűk az égen
bölcsnek lenni keserű bolondság
a végtelenség halk zenéje zendül

láncokat tépni kergetett dühöm
hogy borzongjon az égi rend hatalma
messzi tájék halk harangszavavában
árnyékom megnőtt majd újra elfogyott

szomorúság a dolgok kilincse
vinni kell rogyásig
fuss el ha tudsz vagy add meg magad
álmom hatalmasabb nálad

volt-e megértő gyengéd simításod
öröme az örömtelenségnek
hihetetlen vággyal hogyha nem érzem
a forróságtól mély gyönyöröm fázik

gondokon éhségen falánk kéjeken
szavak mik egykor ajkamon égtek
fojtott férfivágyam tüzét e szavakba ölöm
bohócruha leng az igazság alakján

a legszebb szóval mely sír és nevet
mily más arcú lett hirtelen az élet
mindig jajjal párosult a vígság
ki Krisztust tiport és tiszta szíveket

tudom a sátán hol tanyáz
a lázmérőben megtorpant a higany
az autók tülkében kacagást hallok
forró vihart jelzett egy-egy villanás

száradt könnyekre emlékszem
ha szemembe néz és sorsom felől faggat
mint a tengerszín ha háborog ha csendes
mik felett jég zúg és napsugár nevet
a mélység alattam gyáván elcsitult
mert nem a szívre s nem az érdemre néz
addig is higgyük öröknek a vágyunk

BUKAREST - BUDAPEST /csak az utolsó versszak:

graffiti

akkor lesz igazi megbékélés
ha a megbékélésbe belehaltak
sírjai többsávos nemzetközi útként
elérik a két fővárosunkat

APOKALIPSZIS

KOMPLEX SÍKOK

az isten ránk döngöli
a Riemann-féle síkokat
mint a kukac átrágjuk
belepréseljük arcunkat

koncentrikus fénykörök
ráncában zenél az idő
a pillanat még porlik
jövő a múltba belenő

csillaggyertyák elégnek
kirágjuk anyánkból magunk
a fény árnyéka a csend
vagina sírba szorulunk

POLARITÁS

a ritmus a létezés
két pólusának változása
belélegzés és kilélegzés
minden élet alapmintája

a fogalmak felhagyott tisztásain
a cél az ellenpólushoz menetel
ahol a szabadság a törvény betartása
félrehajtogatja az igazság vetületeit
s az új csapásra új állítást terel

a nyelv ablaka tenyérnyi rés
egyértelmű kijelentésre még nem képes
a valóság benéz s az időprés
virágporos tenyerén keres

az ember a polaritást csak időben
és egymás után tudja érzékelni
páfrány zsalugáterét a fényben
egyidőben nem tudja húzni engedni

önmagukban értékmentesen pörögnek a dolgok
csak az ember váltja szenvedésre vagy örömre
ha a körülménynek ellenáll nem boldog
aranyló lengés csiholja a szerelemre

a kíváncsiság éretlenség fészke
varas hajnal kúszik a jegenyékre
ahonnan beavatkozás nélküli dolgok éke
érett napként gurul le a létre

így a valóság azt a részét érzékeljük
amire rezonál égre tágult szemünk
affinitás nélkül nem manifesztálunk
a világ tükrében saját látványunk
felröppen szárnyas kövekkel a vágyunk

itt a világ zavaró részei olyan princípiumok
amikkel még nem békéltünk meg
ha önmagunk őszülő szerelemmel de megváltozunk
körülöttünk az egész világ változik meg

aki megváltoztatja affinitását
új programokra lesz vevő
így más illatú valóságot is lát
az öröm légpárnáin belenő

legfontosabb önmagunkkal szemben
minden létezővel harmóniában élni
a jó és a rossz csak hírnök ellenben
a láthatatlant láthatóvá tudja tenni

AKASHA-KRÓNIKA

FÓKUSZ

fogyunk
egyre csak fogyunk
sorsunk
több magyar egyéni sorsa
egy túlélő megírja
a koporsó könyvvé lényegül
végül
egy nagy Széchenyi-könytárrá
zsugorodik
e kis haza
akinek az isten keze
lapjait forgatja

TÖRTÉNET

rád csókolom az aranyesőt
amit méhek potrohája szitál ajkamra
remegő vadrózsabokrok alatt

rád csókolom az eget
mint vállamra boruló isteni szerelmet
remegő csillagok alatt

rám csókoltad a tested
illata imakönyvbe préselt levendula
remegő karjaim között

UJJÁSZÜLETÉS /fejezetcímek

Bencze Mihály

néhány költeménye a

Lélekvándorlás, 1972-1996

(Fulgur, Brassó, 1996)

c. verskötetéből
s a Csillagpor c. előszavából: .. "koncepciós perrel" betiltottak. Hivatalosították, hogy a nemzetiség többletet jelent. Minden nemzetiség izomorf a zsidósággal, nincsenek jogaink, csak lehetőségeink. (9. o.)

- hálás köszönettel

oktató, szervező, magyarságot összefogó munkájáért is

/a 2o1o-es szatmárnémeti tavaszkezdő "ünnepi szeretet-talákozó"-ról

Hazaúton

Színeimet pazaroltam,

s most hűséggel visszatérek
a színtelen szavakhoz
s a szerelemhez.

Az igazi szerelem színtelen,
hallgatag, mint a hétköznapok.
Csak az énekel, aki vár valakit.
Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok.

Hervay Gizella: Szivárvány

Életünk és a mindenség éneke

Haladványok: egység, kettősség, háromság... sokaság:
- igazság, szépség, jóság;
- hit, remény, szeretet;
- szabadság, egyenlőség, nemzet;
- hatékonyság, haszon, ha...
- isteni igazságosság, felkelő és leáldozó nap

/sat.

Büszke lyányok ott idővel

Megbékéltek asszony-fővel;

Haza többé nem készültek;

Engesztelni fiat szültek.

/Arany János: Buda halála, a hatodik énekben: Rege a csodaszarvasról, részlet
- A teljes költeményt ld.: Isten tenyerén, s helyesen: itt is

J. Duncan /+ 1945) skót szimbolista festő képe: