Jegenyék

Égbenyúló karokkal örökké ölelkezni akarnátok,
s lám még, még-magasabbra nőttök; akár a
boldogtalanság ha hiába kúszik az elérhetetlen
szerelem felé, melynek ismeretlen arca messze fönt,
- a csillagok hideg tüzében ragyog csak!

Berda Józseftől a Rézkarcok negyedik verse az Örökkévaló lobogássalban, 1932

Gyurkovits Ferenc festménye

Figyelted-e
szélben a fákat?
A két jegenyét
nézd csak a kert
közepén, ama két
nyúlánk jegenyét.

Zümmög a távol
torka, süvölt
az ősz szele,
borzong a föld
s a két sudár fa
bólogat és leng.

Jobbra az egyik,
jobbra a másik,
balra az egyik,
balra a másik;
egyforma ütemre
ringanak ők.

A légben, a szélben,
fent, odafent
egyszerre tagadnak
s intnek igent
és - jaj, sose tudnak
összeborulni...

Dsida Jenő verse a Nagycsütörtök, 1933-as kötetében jelent meg - tánccal a yutubon

Jegenye/ fekete)nyár, topolya, populus nigra - sajnos egyre kevesebb van belőle az utaink, vizeink mellett.
Jó üzlet őket kivágni s általában nem, vagy esetleg csak formálisan, a csemetéknek gondját nem viselve ültetni valamit helyettük.

Vö.: Eberhardt - A nyárfák gyorsan nőnek