(* 1912 - + 2oo7), a forradalmár, ellenálló (az előbbi közismert nevét is a háború idején kapta) s parlamenti képviselő kapucínus úgy segített egy felesége által elhagyott, börtönből szabadult öngyilkosjelöltön, Georges-on, hogy elmondta neki, hogy nem tud neki semmit sem adni, mert bár gazdag volt, de lemondott az örökségéről, s az adott pillanatban még a kosztpénzéből is a lakáshiányban szenvedőket támogatja, de megkérte, hogy mielőtt megölné magát, segítsen neki szállást találni egy családnak. S ezzel megalapították az első emmauszi állomást, azoknak az embereknek közösségét, akik elvesztették ugyan mindenküket, az életük értelmét is, de hulladékszelektálásból és egyéb szerényjövedelmű közhasznú munkákból végül más szükséget szenvedőket is támogatni tudtak. Mert az atya szerint "a legrosszabb a fölöslegesség érzése".
Élete végén, mint a Végrendelete Sokáig halogatott találkozás c. fejezetében írta, nagyon várta a halált, a találkozást a Szeretettel. Egy másik művében, az Isten és az emberekben a halálról ez olvasható:
"Ami a halált illeti, az igazából nagyon egyszerűen összefoglalható, nem más, mint az árnyékből a fényre jutás. Ugyanis árnyékban, az idő árnyékában élünk. Amikor kilépünk belőle, meglátjuk, hogy mit értünk el..."
És idézi a Mt. 25, 42-45. részt az Örömhírből.
A fönti, neve alatti, arra rákattintással nyíló wikis ismertetőn kívül még egy ugyanúgy nyitható írás róla:
Bodnár Zita: Nem a szegényekkel, a szegénység ellen kell harcolni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése