Már beborult. Csavarogsz-e Budán még? Én sem igen.
Drága barátném, hol van a nyár? Csak a képeiden.
Kint és bent zug a szél, bús télire-takaritás,
Lobog a vásznon a fény, a torony meg a kukoricás.
Mért sikerült nekik az, ami nékünk nem sikerült?
Kettőnk szép lobogása a sáros anyagba merült.
Tűz mellett, ha a tél jön el és megnő a sötét,
Nem teveled fogom inni a bort, a teát, feketét.
El sem bírta az őszt mosolyod könnyű anyaga,
Te vagy a nyár, csak a nyár tündöklő pillanata,
Perc, mely alatt a szegény szív századokat mulat át,
Elhoztad Tammúz hava tündér kábulatát.
Drága barátném, hol van a nyár? Csak a képeiden.
Kint és bent zug a szél, bús télire-takaritás,
Lobog a vásznon a fény, a torony meg a kukoricás.
Mért sikerült nekik az, ami nékünk nem sikerült?
Kettőnk szép lobogása a sáros anyagba merült.
Tűz mellett, ha a tél jön el és megnő a sötét,
Nem teveled fogom inni a bort, a teát, feketét.
El sem bírta az őszt mosolyod könnyű anyaga,
Te vagy a nyár, csak a nyár tündöklő pillanata,
Perc, mely alatt a szegény szív századokat mulat át,
Elhoztad Tammúz hava tündér kábulatát.
Elleplezte e mákony a lét keserű velejét –
Jó, hogy végre leszoktam zsongó bűvöletét,
Jó, hogy a lét vad őrületét már bírja szemem:
Kell a halál meg az élet szörnyű egésze nekem.
Kell a valóság. De ami nincs, az még igazabb.
Űz a halál meg az élet is, űznek a gyors agarak.
Az, ami van, és az, ami nincs. Köztük te legyél
Tarka szivárvány életemen, te Ezeregyéj!
Drága barátném, mi ez a fátyol? A lélek, a test?
Egyik sem. S hogy mért van ez így, most azt se keresd.
Csak ne szakadjon szét mosolyod párája, ne még,
Mégis kell a világ könnyelmű felszíne még.
Elmulik úgyis az ősz, majd csillog a jég a sziven.
Drága barátném, hol van a nyár? Csak a képeiden.
Jó, hogy végre leszoktam zsongó bűvöletét,
Jó, hogy a lét vad őrületét már bírja szemem:
Kell a halál meg az élet szörnyű egésze nekem.
Kell a valóság. De ami nincs, az még igazabb.
Űz a halál meg az élet is, űznek a gyors agarak.
Az, ami van, és az, ami nincs. Köztük te legyél
Tarka szivárvány életemen, te Ezeregyéj!
Drága barátném, mi ez a fátyol? A lélek, a test?
Egyik sem. S hogy mért van ez így, most azt se keresd.
Csak ne szakadjon szét mosolyod párája, ne még,
Mégis kell a világ könnyelmű felszíne még.
Elmulik úgyis az ősz, majd csillog a jég a sziven.
Drága barátném, hol van a nyár? Csak a képeiden.
Vas István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése