A következő címkéjű bejegyzések mutatása: néprajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: néprajz. Összes bejegyzés megjelenítése
Pusztinai tornácos ház
a kép forrása: Pataki János: Csángók - az elfelejtett magyarok, Székelykönyv 2oo8
Fehér házikó
Van egy kicsi házikó.
Fehér fala ragyogó,
Oda jártunk te meg én,
Boldogságunk idején.
Minden kis zug visszahív,
Semmit sem feled a szív.
De a boldog ifjúság
Nem jön vissza soha már.
Mégis újra elmegyünk,
Emlékeket keresünk.
S feltűnik a régi nyár,
És egy vidám ifjú pár.
Az a kicsi házikó
Most is olyan ragyogó,
Nekem egyet jelent már,
Ez a ház, s az ifjúság.
Mégis újra elmegyünk,
Emlékeket keresünk.
S feltűnik a régi nyár,
És egy vidám ifjú pár.
Az a kicsi házikó
Most is olyan ragyogó,
Nekem egyet jelent már,
Az a ház, s az ifjúság.
Debrecen
Hun Kinca fotója
Pulykakakast kéne venni.
Megállj kocsis lyukas a kas!
Kiugrik a pulykakakas!
Debrecenben csoda esett:
Két kis kakas összeveszett!
Én a kakasod nem bánom,
Csak az enyémet sajnálom.
Őszi reggel a Nagyerdőben - Dávid Zoli képe
Ghymes: Szerelmes dal
Zöld erdőbe' fiatal fa
Szépen zöldellik, szépen zöldellik, szépen zöldellik.
Levelétől, bimbójától
Messze tündöklik, messze tündöklik, messze tündöklik.
Az út mellett csipkebokor
Varga Ferenc az, Varga Ferenc az, Varga Ferenc az.
Mellette egy rozmaringszál
Molnár Mari az, Molnár Mari az, Molnár Mari az.
Jól rá vigyázz Varga Ferenc,
Hogy meg ne csaljon, hogy meg ne csaljon, hogy meg ne csaljon.
Mézes-mázos pálinkába
Mérget ne adjon, mérget ne adjon, mérget ne adjon.
Medgyessy Ferenc: Táncosnő
Szépen zöldellik, szépen zöldellik, szépen zöldellik.
Levelétől, bimbójától
Messze tündöklik, messze tündöklik, messze tündöklik.
Az út mellett csipkebokor
Varga Ferenc az, Varga Ferenc az, Varga Ferenc az.
Mellette egy rozmaringszál
Molnár Mari az, Molnár Mari az, Molnár Mari az.
Jól rá vigyázz Varga Ferenc,
Hogy meg ne csaljon, hogy meg ne csaljon, hogy meg ne csaljon.
Mézes-mázos pálinkába
Mérget ne adjon, mérget ne adjon, mérget ne adjon.
Almaillat
A fűtetlen tisztaszobában felfüggesztett almák és birsek látványa zenei élményt nyújt.
/'87 jan. 1.
Forrás: Csoma Gergely Az elhagyott idő c. fotóalbuma - Vö.: moldvai csángók
Üszküdárá
Daróczi Bárdos Tamás kórusműve
Vö.: Wang folyó - Kinek a dala? + 1 török változat, Üsküdar Köszönettel J.-nak is
S naplemente Isztambul fölött:
Székely népmesék - Bálványos vára
- rákattintással nagyítható
vö.: Liliomok s linkek
Benedek Elek: Bálványos vár
Akár hiszitek, akár nem: tündérek építették Bálványos várát. De az olyan régen volt, hogy akkor a kövek még meg sem voltak keményedve. A tündérek sem olyan kicsikék voltak ám, mint most a fenérnépek: ha sietős volt az útjok, egyben átalléptek egész megyéket, s ha jókedvük kerekedett, fölszedték kötényükbe a szántó-vető embereket, s úgy játszadoztak velük.
No, jó magasra is építették a várat: Bálványos-hegy tetős-tetejébe. Egy tündér a hegy tetején állott, tizenkettő lent a Bálványos-patakban, s úgy adogatták fel neki a követ. Reggel kezdették, s este, mikor felsütött a hold, felragyogtak a csillagok, kész volt a vár.
Hát éppen amikor készen voltak, vágtat föl a patakon egy vitéz, utána a katonái.
Kérdik a tündérek:
- Hová szaladsz, fiam? Talán bizony kerget valaki?
Mondja a vitéz nagy búsan:
- Senki sem kerget, de még sincs maradásunk. Nem nézhetik vérünkből való véreink, hogy a nap, hold s a csillagok a mi isteneink. Erővel azt akarják, hogy mi is megkeresztelkedjünk.
- Hát te ki vagy, fiam? - kérdé a tündérek királynéja.
Felel a vitéz:
- Apor az én nevem. Első voltam eddig az én népeim közt, most utolsó vagyok. Volt fényes palotám, aranyam, ezüstöm, mostan semmim sincsen.
- Ne búsulj! - mondá a tündérek királynéja. - Látod-e ezt a várat a hegy tetején? Ezt ma építettük játékból. Ez jó lesz neked s az embereidnek. Itt imádhatjátok a napot, holdat s a fényes csillagokat. Valameddig megmaradtok a pogány hiten, ember ezt a várat be nem veszi, le nem rombolja. Áll ez a vár, míg a világ s még két nap.
Apor vitéz meg sem köszönhette a tündérkirályné ajándékát, csak hallotta, hogy nagy surrogással-burrogással elszállottak a tündérek, s eltűntek a sűrű rengetegben.
Még az este fölment a várba Apor vitéz az embereivel. No, itt csakugyan nem félhettek senki ember fiától. Ide nem jő látatlanul ellenség.
Hiszen jöhettek látva is, látatlanul is; csak a Bálványos patakáig jöhettek, onnét szépen vissza is fordulhattak. Ha nekiindultak a hegynek, elhagyta az erejük csudálatos módon, közelébe sem juthattak Bálványos várának: megvarázsolták a tündérek.
Telt-múlt az idő, már Apor vitéz is meghalt régen, de a Bálványos vár állott erősen. Megvédték a tündérek ég haragjától, gonosz emberek szándékától, mert Apornak a fiai is tartották a pogány hitet.
Három fia maradt Apornak: egyik szebb, dalibb, vitézebb a másnál. Ez a három fiú egész nap az erdőben vadászott, s amíg apjuk élt, nem is láttak falut. De egyszer a legkisebb vadászás közben félrecsatangolt, s míg az idősebbek vadat űztek, ő betévedt Torjára.
Itt lakott az apja, míg a népek keresztény hitre nem tértek. Megtetszett a fiúnak a szép falu, s ment utcáról utcára. Hát amint megy, meglát egy háznak az ablakában egy szépséges szép leányt. De olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Nagyot nyilallik a fiú szíve, s gondolja magában: egy életem, egy halálom, bemegyek hozzája.
Bemegy a házba, köszönti a leányt.
- Ki vagy te, mi vagy te? - kérdezi a leány.
- Ne ijedj meg tőlem - mondá a fiú -, Apor fia vagyok.
- No, akkor fuss innét, ha életed kedves! Az én anyám Miké Andrásné, s nem tűr pogányt a házában. Ahol, jön is már az édesanyám.
- Hát te mit keressz itt, te pogány fattyú?! - kiáltott Mikéné. - Megismerlek az arcodról: Apor sarjadék vagy.
Mondá a fiú:
- Adja nekem a leányát, Mikéné asszony, meg is megbecsülöm, tenyeremen hordom.
- De biz' az én leányomat ne hordja tenyerén egy Krisztus-tagadó, hallod-e! Térj a keresztény hitre, s akkor viheted a leányomat.
- Csak azt ne kívánja, édes nénémasszony, kívánjon akármit! - esengett a fiú.
- Nem kívánok én semmi egyebet.
- Megölöm az ikafalvi emberölő sárkányt.
- Tőlem megölheted. Légy keresztény!
- Megölöm az ojtozi óriást.
- Tőlem megölheted. Légy keresztény, addig az én leányomat meg nem kapod!
"Jól van - gondolta a fiú -, ha nem adod szépen, majd viszem erővel."
Elment haza, s otthon elmondta a bátyjainak, hogy mi történt vele. Egyszeriben elhatározták, hogy vasárnap, mikor jön ki a templomból a leány, elrabolják.
Úgy is tettek. Lóra kaptak, s meg sem állottak a torjai templomig. Ott meghúzódtak a templom ajtaja megett, s mikor jött ki a szép Mike Ilona, a legkisebb Apor fiú felkapta a nyeregbe, s - uzsgyi neki, vesd el magad! - elvágtatott vele. A két bátyja utána, s verték vissza a népet, hogy közre ne vehessék az öccsüket.
No, hanem Mikéné sem volt olyan tedd el s elé se vedd asszony. Lóra ült maga is, lóra az emberei is, s neki a Bálványos várnak!
Felkiáltott a várba:
- Add vissza a leányomat, te Krisztus-tagadó!
Lekiáltott az Apor fiú:
- Vegye vissza, ha tudja!
- Elseprem a váradat, te Krisztus-tagadó!
- Próbálja meg! - kiáltott le Apor.
- No, várj csak! - fenyegetődzött az asszony, s akkora sereget gyűjtött a vár ellen, hogy a föld is rengett alatta.
De hiába: közelébe sem fértek a várnak.
Aközben szép Miké Ilona sírdogált éjjel-nappal, könnye el nem apadt.
Fájt ez az Apor fiúnak, mert szerette erősen Mike Ilonát.
- Ugye, nem szeretsz? - kérdezte a leánytól.
- Szeretlek, szeretlek, csak térj a keresztény hitre!
Mondta a fiú:
- Megtenném azt is teéretted, de megesküdtem apámnak, hogy a pogány hiten maradok. De hallod-e, Ilona, ha gyermekünk lesz, azt megkereszteltetem!
Hej, megörült ennek Ilona. Egyszeriben küldötte az inasát az édesanyjához, ne epessze magát többé, ha gyermekük lesz, azt keresztvízre tartják.
Ezen aztán megnyugodott Mikéné is. De bezzeg megharagudtak a tündérek! Egyszerre csak megindult a föld, s ledőlt a vár tornya; megint mozdult egyet, s bedőlt a vár kapuja. Nagy, erős fergeteg kerekedett, zúgott az ég, rengett a föld.
Szaladott, ki merre látott. Csak Ilona nem szaladt, s az ura. Megfogta a kezét az urának, s mondta neki:
- Ne félj, térdepelj le, imádkozz utánam!
- Ó, édes Jézusom, ne hagyj el! - imádkozott Ilonka.
Mondta Apor is:
- Ó, édes Jézusom, ne hagyj el!
S hát lássatok csudát, nem zúgott az ég, nem rengett a föld. Összedűlt a vár, csak egy fala maradt meg, de Ilona s az ura kikerülték a tündérek haragját. Visszamentek mind Torjára, s még aznap megkeresztelkedtek...
Forrás: Magyar mese- és mondavilág
Speculum boní - moldvai csángó himnusz
/Újra. Már egyszer benn - férfiasabban, s a verse is:
A bejegyzés deák címének fordítása: A jó tükre
Öreges terefere
Bálint Zsigmond Társalgás c. fotója
- erdélyi fényképtár: http://www.fotómúzeum.ro/galéria.html
- köszönettel Borzoskának a figyelemfelhívásért: http://borzoskaa.blogspot.com
Isten, áldd meg a magyart ...
Mérai lánykák kalotaszegi népviseletben a templomban - múlt kor
/Kolozs (vár)megye - szégyenletesen hosszú évtizedek óta rom. megszállás alatt, mégis fájóbb a hitvesztés: S mivel a hit kegyelmi ajándék, ebből az következik, hogy érdemtelenné váltunk rá.
Mert mi is magyarok vagyunk
Csángó himnusz
Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél, csángó magyar?
Ágrólszakadt madar vagy te,
Elvettetve, elfelejtve.
Egy pusztába telepedtél,
Melyet országnak neveztél.
Most se országod, se hazád,
Csak az Úristen gondol rád.
Idegen nyelv béborít, nyom,
Olasz papocskák nyakadon.
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni.
Én Istenem, hova leszünk?
Gyermekeink s mü elveszünk!
Melyet apáink őröztek,
Elpusztítják szép nyelvünket!
Halljuk, még áll Magyarország,
Úristenünk, te is megáldd!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
S elveszni ne engedjenek.
Mert mü es magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk.
Úristen, sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!
http://web.tvnetwork.hu/takacs/eva/fellepesek/2005/0715mcsango/0715mcsango.htm
Lánc, lánc, eszterlánc
Sámán
Tűz pattan,
Láng lobban
Víz csobban
Ének dobban,
Bennem.
Aranyló testem
Harcos, táncos lelkem,
Éjjeli szent tűz!
Madár leszek
Égi fán fészkelek
Jöjjetek szellemek
Repítsetek!
Aranyló testem
Harcos, táncos lelkem,
Szent tűzben égjen!
Fülembe súgjatok,
Fussatok démonok
Földi dobommal
Égi botommal
Hasítok rendet!
Aranyló testem
Harcos, táncos lelkem,
Éjjeli szent tüz!
Égi úr segítsen
Földanya kísérjen
Sámánok útján
Felvilág kútján
Az Égi lajtorján!
Aranyló testem
Harcos, táncos lelkem,
Szent tűzben égjen!
Óvjátok népem,
A lelkem ígérem.
Családom, vérem
Értetek áldozat
Ne légyen kárhozat.
Aranyló testem
Harcos, táncos lelkem,
Éjjeli szent tűz!
(Kabdebon János oldaláról)
Csángók és székelyek
Háromszék, Páva
Az öreg székely felkel reggel, és azt mondja az asszonynak:
- Szépet álmodtam az éjjel!
- És mi volt az? - kérdezi az asszony.
- Bukaresten voltam.
- És mi volt abban olyan szép?
- Hát.. hogy útlevél kellett hozzá.
Az öreg székely elmegy egy nyelvtanfolyamra, angolul szeretne megtanulni.
Az oktató megkérdezi:
- Bátyám a maga korában minek nyelveket tanulni?
- Azért, fiam, hogy ha meghalok, és a mennyországba kerülök, mindenkivel
szót tudjak érteni.
- És mi lesz, bátyám, ha a pokolra jut?
- Nem baj, fiam, tudok néhány szót románul is!
Oldás és kötés
I.
Volt egy öreg apó.
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia
Testéből sarjadzott
Szép szál kilenc fia.
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Szántásra-vetésre,
Ménesterelésre;
Csordaterelésre:
Hanem csak nevelte
Hegyet-völgyet járni,
Szarvasra vadászni.
Az erdőket járta
És vadra vadászott
Kilenc szép szál fiú.
A vadra vadásztak;
Annyit barangoltak
És addig vadásztak,
Addig-addig, mígnem
Szép hídra találtak,
Csodaszarvasnyomra.
Addig nyomozgattak,
Utat tévesztettek,
Erdő sűrűjében
Szarvasokká lettek:
Karcsú szarvasokká váltak
Erdő sűrűjében.
II.
Az ő édes apjok
Várással nem győzte,
Fogta a puskáját,
Elindult keresni
Kilenc szép szál fiát.
Reátalált a szép hídra,
Hídnál csodaszarvasnyomra;
Szarvasnyom után elindult,
El is jutott hűs forráshoz,
Hűs forrásnál szarvasokhoz.
Féltérdre ereszkedett,
Hej, egyre rá is célzott.
De a legnagyobbik szarvas
– jaj, a legkedvesebb fiú
Szóval imígy felfelele:
„Kedves édes apánk,
Ránk te sose célozz!
Mert téged mi fűzünk
A szarvunk hegyére
És úgy hajigálunk
Téged rétről rétre,
Téged kőről hegyre,
S téged hozzávágunk
Éles kősziklához
Izzé porrá zúzódsz
Kedves édes apánk
Az ő édes apjok
Hozzájuk így szólott.
És híva hívta,
És őket hívó szóval hívta:
„Édes szeretteim,
Kedves gyermekeim,
Gyertek, gyertek haza
Gyertek vélem haza,
Jó anyátok vár már!
Jöjjetek ti vélem
A jó anyátokhoz,
A ti jó anyátok
Várva vár magához.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve.
Az asztalon serleg,
Anyátok kesereg;
Serleg teli borral,
Jó anyátok gonddal.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve...”
A legnagyobb szarvas,
– Legkedvesebbik fiú –
Szóval felfelelvén
Hozzá imígy szóla:
„Kedves édes apánk,
Te csak eredj haza
A mi édes jó anyánkhoz!
De mi nem megyünk!
De mi nem megyünk:
Mert a mi szarvunk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér az völgyekbe;
A mi karcsú testünk
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
Karcsú lábunk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak puha avarba;
A mi szájunk többé
Nem iszik pohárból,
Csak hűvös forrásból.”
III.
Volt egy öreg apó.
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia.
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Csak erdőket járni,
Csak vadat vadászni.
És addig-addig
Vadászgattak, addig:
Szarvassá változtak
Ott a nagy erdőben.
És az ő szarvuk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér az völgyekbe;
A karcsú testük
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
A lábuk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak a puha avarba;
A szájuk többé
Nem iszik pohárból,
Csak tiszta forrásból.
A Bartók által készített szöveg alapja egy román kolinda, A kilenc csodaszarvas története,
amelyet ő maga gyűjtött két változatban is 1914 tavaszán.
Ecsedi szólóverbunk
Láttam, mikor fölszállott a páva,
Rászállott a rozmaring ágára,
Gyere, babám, te hajtsd el a pávát,
Le ne törje a rozmaring ágát.
Láttam mikor fölszállott a gólya,
Rászállott a sorozó asztalra,
Gyere, babám, te hajtsd el a gólyát,
Ne sorozzanak be több katonát.
(népdal)
(népdal)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)