Noé bárkáján - összetartozunk, Uram, népet veszejtő ítéleted súlya alatt

NE CSAK NÉZZ HANEM LÁSS

láss merészen de ne kegyetlenül
a pillanat tőled úgyis elszakít
láss egészben ne részekként
a pillanat már megint egyesít


KÍN

mit ér a virág
a szeretettel amely letépi
mit ér a szerelem
a boldogsággal ha nem érti
mit ér az értelem
ha önmagából nem lép ki


ALAMIZSNA

kisebbségi érzést présel belénk a társadalom
hogy ne legyen jogunk dönteni sorsunkról
ha majd az élet céltalanságáért tiltakozunk
csak lázadó pótcselekvésekbe fulladjunk


NÉHA

élünk mint hangvilla két ága
vasba fojtott dallam a szerelmünk
megérint a fény és mi remegünk
szeretkezve csitulunk vissza


ASSZIMILÁCIÓ

amikor közössé válnak az istenek
megsemmisül a nemzeti jelleg
a rossz és a jó fogalma összemosódik
meghal a beléjük vetett vakhit


A KÖZÖMBÖSEKNEK

ellenséged megöl
barátod elárul
félj a közömbösöktől
ők nem ölnek meg
ők nem árulnak el
de bólogató hallgatásuk miatt
van gyilkosság
van árulás


KERESS!

keresés szüli az igazat
a hit szüli a nyugalmat
könyörgés szüli a tehetetlen lázadást
lázadásodban győzd le önmagad
mert a keresésbe visszaesni nem szabad


JULIÁNUS BARÁT

a test tompán menetel
a lélek csupa lármafa
megrakodva hívő szóval
rád várnak a láthatár
emberrácsai mögül
a gúcsba kötött magyarok


OKTÁV

a művészet ott kezdődik
ahol a helyeslés végződik
a skála nagy
a zsörtölődéstől a lázadásig tart
de helye nincs a bólogatásnak


OKTATÁS

az értelmetlen gyávát és bátrat nevel
az értelem óvatost és vakmerőt zülleszt
tökéletes a pokol és tökéletes az ég
tengődünk értelmetlen értelemmel
egyenlítődbe kapaszkodva a Föld peremén


PRÓBATÉTEL

az emberiség próbája nem a magyarázat
hanem a kényszer
a kényszer próbája nem az emberiség
hanem az ember


REGÖLÉS

a megváltó nem az önfeláldozás
hanem a szentlélek eljövetele
a szentlélek eljövetele pedig a várakozásban
felmutatott áldozatok mély tengere


REMETE

szerelem nélkül néhány évig
étel nélkül néhány hétig
víz nélkül néhány napig
szó nélkül meddig
bírja az Ember


DEMOKRÁCIA

engedd a vakot látni a sötétben
engedd a némát szólni mérgesen
engedd a bénát menni gőgösen
engedd a koldust adni szívesen


NÉHA

néha a tett csak merészség igazolása
néha a merészség csak indulat mámora
néha az indulat csak botladozások sorozata
néha a botladozás csak a hit alkonya


JÓSÁGOSAK

gyanúsak mindig azok az emberek
akik fejében rend lelkében nyugalom
mert mindig más lelkiismeretén zörgetnek
és a jóság kellemetlen szagát árasztják


CSELEKVÉS

az igazság a saját hitében él
a hit pedig a saját igazában
a látszat a saját lényegétől fél
a lényeg pedig saját látszatától
de ha mindezeket megelőzi a tett
az utókorra marad az emlékezés

SZILÁNKOK

GUERNICA 1937. IV. 26.

népek feketén tajtékzó tengere
csámcsogta körül szigeted
fennmaradás fehér oltára
az indulatok gyilkos szorításában
kis paradicsom egy titokzatos
műveltség utolsó lobbanása
Dávidként meggyalázva
szürke léted pörgeti parittyád

magához szorítja álmában a lány
a kedvesétől kapott rózsát
kisfiú piheg repülőt álmodik
lázas anyja liheg
férje a tegnapi rodeo hőse
mosolyog mélyen szuszog
istálló szalmáján a ló álmából
fölnyerít kapál rúg

fekete árnyak kísértetek
halál madarai berregnek
okádják a tüzet minden pereg
az ördög szemei fénylenek

a pokol bikái dübörögnek
véres szarvuk eget hasít
főpróba ez a vérfürdő de
az isten ilyenkor mindig alszik

rettenetbe görbült végtagok
csillagként potyogó szemek
végső rángás torz kórusa
félbeszakadt heves átok
magánhangzóba harapott fogsorok
hússal tapétázott falak
ez a fizikai halál
a szörnnyel egy gyerekkéz babrál

hogy ne hűlhessen emlékké a
férges test rothadása
következik a fennmaradt
baszkok lelki gyilkolása
dicsőségből förtelmet akaratból
szürke alázatot kalapál
ártatalanból áldozatot védtelenből
bűnöst a hatalom csinál

maszlag a jog méreg az ígéret
harcolj önmagad
a sokfejű ellenséggel
felmutatva a szennyben a tisztát
léted véres ordítása visszhangzik
Guernica szenes kráterében
ébredj isten a Nagy Előadás
bűze orrunkban lüktet


A VÁGY TENGERÉN

(Diogenész lámpásából gyúlt lángnyelvek nyaldosták végig a világegyetemet. Állítólag ez volt az Utolsó Nagy Tűzvész. Salamon László: Ember hol vagy? c. verseskötetének egynéhány verssora élte túl a pusztulást. Ez a hamubasült verspogácsa maradt..)

éhezem a szó tiszta kalácsát
s a kérdést önmagamba temetem
lomha súlyán a jövő vad kolonca
hitté szépül minden szenvedés
nem ismer se irgalmat se írt

üres vállamon az idő foszlott zsákja
égbe zárult tekintettel nézek a földről
csukott szemhéjad epidermiszén érzed-e

a félelem vad nyila tört szívembe
az eltűnt idő tarlott földjén állok
ám az élet örök csábja reszketésre kényszerít

szemeid tükrében nézi most magát az ég
hét lovas a hét kén fáklyafényét
mely salakjától most szabadul
hogy körüllengje nehéz álmodat

szívemre remények igáját rakom
hátamon robog a történelem át
léptem lemondón kong utcahosszat
a halál is mint éltünk ismeretlen

Holt tengerként iszapként gyűlt meg az idő
mondákat írnak a csillagbetűk az égen
bölcsnek lenni keserű bolondság
a végtelenség halk zenéje zendül

láncokat tépni kergetett dühöm
hogy borzongjon az égi rend hatalma
messzi tájék halk harangszavavában
árnyékom megnőtt majd újra elfogyott

szomorúság a dolgok kilincse
vinni kell rogyásig
fuss el ha tudsz vagy add meg magad
álmom hatalmasabb nálad

volt-e megértő gyengéd simításod
öröme az örömtelenségnek
hihetetlen vággyal hogyha nem érzem
a forróságtól mély gyönyöröm fázik

gondokon éhségen falánk kéjeken
szavak mik egykor ajkamon égtek
fojtott férfivágyam tüzét e szavakba ölöm
bohócruha leng az igazság alakján

a legszebb szóval mely sír és nevet
mily más arcú lett hirtelen az élet
mindig jajjal párosult a vígság
ki Krisztust tiport és tiszta szíveket

tudom a sátán hol tanyáz
a lázmérőben megtorpant a higany
az autók tülkében kacagást hallok
forró vihart jelzett egy-egy villanás

száradt könnyekre emlékszem
ha szemembe néz és sorsom felől faggat
mint a tengerszín ha háborog ha csendes
mik felett jég zúg és napsugár nevet
a mélység alattam gyáván elcsitult
mert nem a szívre s nem az érdemre néz
addig is higgyük öröknek a vágyunk


BUKAREST - BUDAPEST /csak az utolsó versszak:

graffiti

akkor lesz igazi megbékélés
ha a megbékélésbe belehaltak
sírjai többsávos nemzetközi útként
elérik a két fővárosunkat

APOKALIPSZIS

KOMPLEX SÍKOK

az isten ránk döngöli
a Riemann-féle síkokat
mint a kukac átrágjuk
belepréseljük arcunkat

koncentrikus fénykörök
ráncában zenél az idő
a pillanat még porlik
jövő a múltba belenő

csillaggyertyák elégnek
kirágjuk anyánkból magunk
a fény árnyéka a csend
vagina sírba szorulunk


POLARITÁS

a ritmus a létezés
két pólusának változása
belélegzés és kilélegzés
minden élet alapmintája

a fogalmak felhagyott tisztásain
a cél az ellenpólushoz menetel
ahol a szabadság a törvény betartása
félrehajtogatja az igazság vetületeit
s az új csapásra új állítást terel

a nyelv ablaka tenyérnyi rés
egyértelmű kijelentésre még nem képes
a valóság benéz s az időprés
virágporos tenyerén keres

az ember a polaritást csak időben
és egymás után tudja érzékelni
páfrány zsalugáterét a fényben
egyidőben nem tudja húzni engedni

önmagukban értékmentesen pörögnek a dolgok
csak az ember váltja szenvedésre vagy örömre
ha a körülménynek ellenáll nem boldog
aranyló lengés csiholja a szerelemre

a kíváncsiság éretlenség fészke
varas hajnal kúszik a jegenyékre
ahonnan beavatkozás nélküli dolgok éke
érett napként gurul le a létre

így a valóság azt a részét érzékeljük
amire rezonál égre tágult szemünk
affinitás nélkül nem manifesztálunk
a világ tükrében saját látványunk
felröppen szárnyas kövekkel a vágyunk

itt a világ zavaró részei olyan princípiumok
amikkel még nem békéltünk meg
ha önmagunk őszülő szerelemmel de megváltozunk
körülöttünk az egész világ változik meg

aki megváltoztatja affinitását
új programokra lesz vevő
így más illatú valóságot is lát
az öröm légpárnáin belenő

legfontosabb önmagunkkal szemben
minden létezővel harmóniában élni
a jó és a rossz csak hírnök ellenben
a láthatatlant láthatóvá tudja tenni

AKASHA-KRÓNIKA

FÓKUSZ

fogyunk
egyre csak fogyunk
sorsunk
több magyar egyéni sorsa
egy túlélő megírja
a koporsó könyvvé lényegül
végül
egy nagy Széchenyi-könytárrá
zsugorodik
e kis haza
akinek az isten keze
lapjait forgatja


TÖRTÉNET

rád csókolom az aranyesőt
amit méhek potrohája szitál ajkamra
remegő vadrózsabokrok alatt

rád csókolom az eget
mint vállamra boruló isteni szerelmet
remegő csillagok alatt

rám csókoltad a tested
illata imakönyvbe préselt levendula
remegő karjaim között

UJJÁSZÜLETÉS /fejezetcímek

Bencze Mihály

néhány költeménye a

Lélekvándorlás, 1972-1996

(Fulgur, Brassó, 1996)

c. verskötetéből
s a Csillagpor c. előszavából: .. "koncepciós perrel" betiltottak. Hivatalosították, hogy a nemzetiség többletet jelent. Minden nemzetiség izomorf a zsidósággal, nincsenek jogaink, csak lehetőségeink. (9. o.)

- hálás köszönettel

oktató, szervező, magyarságot összefogó munkájáért is

/a 2o1o-es  szatmárnémeti tavaszkezdő "ünnepi szeretet-talákozó"-ról