Theokritosra gondoltam, s az Ének,
Ős-édes évek dala fájt fel újra,
Dús éveké, melyeknek mézes ujja
Osztotta kincsét fiatalnak, vénnek, -
S így ringva habján antik ütemének,
Könnyemen át egy látomás borúja,
Múlt életem édesbús koszorúja,
A lassú léptü, szép, szomoru évek
Dobtak rám árnyat. S éreztem, megáll
Mögöttem egy misztikus Idegen
S hajamnál fogva hátra ránt-cibál:
"Szólj, ki vagyok?" - s én halkan felelem
Zord zengésű szavára: "A Halál."
S ezüst hang cseng rá: "Nem. A szerelem."
Kardos László ford.
Frank Dicksee: Kontempláció, 1897
1 megjegyzés:
I thought once how Theocritus had sung
Of the sweet years, the dear and wished-for years,
Who each one in a gracious hand appears
To bear a gift for mortals, old or young:
And, as I mused it in his antique tongue,
I saw, in gradual vision through my tears,
The sweet, sad years, the melancholy years,
Those of my own life, who by turns had flung
A shadow across me. Straightway I was 'ware,
So weeping, how a mystic Shape did move
Behind me, and drew me backward by the hair;
And a voice said in mastery, while I strove,--
"Guess now who holds thee?"--"Death," I said. But, there,
The silver answer rang,--"Not Death, but Love."
Megjegyzés küldése