"Vagyok, mint minden ember: fenség...
Ady
Kisérteties, sivár őszi táj,
Felette magányos,
szürke varjú szál..
üres és néma a lent,
beszövi csönddel
az alkony a végtelent..
Itt-amott didergő bodzabokor
múlt idők ködébe bújva,
komor árnyékot terít
a régi országútra,
melyen egykor elindultam
én is, mint a mesebeli fiú
szerencsét próbálni..
Emlékszem, a Fő téren
még szobor állt,
szomorú arcú, néma szent,
kezében kopott kőkereszt:
az út Helmecre arra ment..
Komoly idők jártak
már akkor is erre:
nem voltunk
a hatalom kegyeltje..
Eltelt azóta nagy idő,
s nem vagyunk ma se..
Hiába jajdul nyelvünkről
Trianon óta annyiszor panasz:
a sorsunk mindig ugyanaz..
Az avitt egynyelv, egynemzet
francia példa nyomán
bánnak velünk
ma is mostohán..
Ránk mindenfelől
gyűlölet lángol,
nincs hova s merre
futnunk szülőhazánkból,
hol nekünk se kell
több, mint másnak:
naponta mégis, miért bántnak?!
Uramisten,
hát mit akarnak?!
Bűn, hogy ide szült
Anyánk magyarnak?..
Mit kell itt még megélnünk!
Lehet jobbra reményünk?..
Újabb ötven év múlva,
leszünk még itt,
ki tudja?..
S ha élnek erre emberek:
nyelvünkön, ki mondja meg,
hogy a régi országút
Királyhelmecre merre ment?..
Mit mondhatnék még és minek?
A sorsunkat, ki érti meg?
Kihez szólhatnak a szavak?
Körülvesznek süket falak..
Az értelem már hiába szólit:
égüres lett az igért szó itt..
De mégse!..
Kiált fel bennem hangosan:
itt ahol őseink sírja
hazánk határa,
ha százszor megbántnak:
feladnunk nem szabad!
Mert nem igaz,
hogy jobb már nem jöhet,
hogy kifogyhatatlan
a vak gyűlölet..
Azért, mert kurd, zsidó,
ír, magyar vagy katalán:
nem lehet örökké bélyeg
az Ember homlokán..
Török Elemér
Királyhelmec r. kat. temploma a Fő, ill. egykori Rákóczi u. felől (a kapcsolószavak a többi felekezet templomairól szóló rövid tájékoztatáshoz is elvezetnek) - itt plébánoskoda a premontrei szerzetes papköltő Mécs László
rövid jászói könyvtárosi s majd évtizedes nagykaposi szolgálata után a XX. sz. harmincas évei elejétől a II. v.háb. végéig
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése