"ahogy félhangosan kiszakad az emberből egy mondat, azután
szavak rakódnak egymásra, épülnek a falak, folyosók, utak, nem
vezetnek sehová, csak a vágy, megtalálni a város középpontját,
vagyis hogy éppen eltüntetni a bennünk alvó bűntudatot a szókristályokkal
kivert ajkak útvesztőjében, ahol régi utcarészletek
szavak rakódnak egymásra, épülnek a falak, folyosók, utak, nem
vezetnek sehová, csak a vágy, megtalálni a város középpontját,
vagyis hogy éppen eltüntetni a bennünk alvó bűntudatot a szókristályokkal
kivert ajkak útvesztőjében, ahol régi utcarészletek
keverednek daedalus magányával (talán mégse így kellet volna)"
(Jász Attila: A melankólia topográfiája, részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése