Hit, remény ...

Vörösmarty Mihály: Emlékkönyvbe

Setét eszmék borítják eszemet.
Szívemben istenkáromlás lakik.
Kívánságom: vesszen ki a világ
S e földi nép a legvégső fajig.

Mi a világ nekem, ha nincs hazám?
Elkárhozott lélekkel hasztalan
Kiáltozom be a nagy végtelent:
Miért én éltem, az már dúlva van.

Ily férfitől, nemes hölgy, mit kívánsz
Emléklapodba? Inkább adj nekem
Hitet, sejtelmet, egy reménysugárt,
Hogy el nem vész, hogy él még nemzetem.

Koldulni járnék ily remény-hitért,
Megvenném azt velőm - és véremen.
Imádkozzál - te meghallgattatol -
Az tán segíthet ily vert emberen.

Gebe, 1849. október 10.

Pozsony - a vár, az Óváros és a Koronázó templom a Szamár-hegyről - egy XIX. század végén készült rajzon /a kilátóhelyet ma Szlavínnak = szláv-, ill. dicsőség-hegynek nevezik, rajt a messzire látszó toronymagas szovjet katonai emlékművel

A kép forrása: Tankönyvtár