ÁLOM A REPÜLŐTÉREN

Szerelmes versek a szabadsághoz

1
(INVOKÁCIÓ)

Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak hogy közelebb kerülj hozzám
mert nélküled vak vagyok és néma és süket
nélküled lélegzeni sem tudok
nélküled olyan az élet
mint a szerelem nélküli csók
annyira elképzelhetetlen
mint a mozgás nélküli anyag
kedvesem
segíts hogy kimondjalak
Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak mert ezzel is közelebb kerülsz hozzám
hozzám láncolnak a szavak is
mert a te neved az értelem
általad ébred magára a tudatos anyag
általad ébred magára az Osztály
mert minden tettének célja s oka
te vagy
kedvesem
segíts hogy kimondjalak

2

Kedvesem
én annyit kerestelek
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem emberül élni
annyit kerestelek
hogy lelkemre bütykösödött a bánat
annyit kerestelek
hogy kezdtem elveszíteni a hitet önmagamban
lépteid nyomát
kutattam kiégett szemmel
borzongó fasorokban
felhők csücskében
künn a harctereken
és benn a gázkamrákban
a te neved véstem az akasztófák gerendáiba is
mert tudtam hogy újjászülsz
hogy megtalálsz
mert megtalállak
Kedvesem
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem örülni
mint a mindig-éhes gyermek
annyit kerestelek
hogy megköszönjem neked
a legszebb legtisztább szerelmet

3
(AZ ISMERETLEN KATONA)

Hadd szóljak neked az ismeretlen katonáról.
Szinaján történt.
A szerpentinen, egyik forduló után
egyszer csak ott álltam a sír,
az ismeretlen katona sírja előtt.
Vannak ünnepi sírok:
ez hétköznapi volt.
Mert az ismeretlen katona holta után is szerény.
Meghalt 1918-ban.
Ennyit lehet megtudni róla.
De én láttam az ismeretlen katonát!
Nem tudom, milyen szeme volt,
mert már nem volt szeme.
Nem tudom, szőke volt-e vagy barna,
mert már nem volt haja.
Nem tudom, milyen volt, amikor búsult, amikor mosolygott,
mert arcáról leborotválta a húst egy repeszdarab.
Nem tudom, izmos volt-e a karja,
mert már karja se volt.
De azt tudom, hogy öt éhes gyerek sírt utána
és egy koravén fiatalasszony
és egy rokkant szemű öregember
és egy fogatlan öregasszony.
Én láttam az ismeretlen katonát!
És tudom, hogy a szemét
az ismert tábornok ette meg vacsorára,
és combcsontjáról az ágyúgyáros rágta le a húst,
és máját roston sütötték meg a hadügyminiszter úrnak.
És hallottam az ismeretlen katona hangját.
Ezt mondta:
Szívesen halnék meg még egyszer
egy háborúban a háború ellen.
Én hallottam az ismeretlen katona hangját!
És szégyelltem magam.

4

Az örömöt
te hódítottad vissza nekem
te hoztad napfényre a föld alól
és mellém adtad
hogy tápláljon
hogy tápláljam
az öröm bánatot eszik
az öröm téged szolgál
és engem
és a szépet
s mindent ami igaz
az örömöt
te hódítottad vissza nekem
te oltottad ereimbe
a Kilencediket
a vér-szimfóniát
te adtad meg
a nélkülözhetetlent
a munka örömét
hogy okos kezem alatt
mosolyra igazítsa arcát a világ

5

Most távoli földrészekről szólok neked
kedvesem
távoli emberekről
kiknek lelkét a szolgaság
és testét kikezdte a rák
lepra tüdővész malária
kik együtt kelnek együtt feküsznek
az éhséggel
kiknek életét kikezdte a nyomor
de hű maradt hozzájuk a reménység
kikkel el akarják feledtetni négyszögletes-lelkűek
hogy mi az ember
de hű maradt hozzájuk a reménység
kik bíznak benned mint anyjukban sem bíztak
mert anyjuknál is több vagy
Távoli földrészek
távoli emberek kiáltását
hozza a rádió
az újság
az esti szél
halld meg őket kedvesem
halld meg
és szeresd őket
csak úgy lehetsz enyém
ha mindenkié vagy

6
(DIADALÍV)

Diadalívet építek neked
békéből
űrhajókból
gyermekek mosolyából
jókedv-rügyekből
atomreaktorokból
szárnyas értelemből
a naplemente vér-aranyából
az ölelésből
a születésből
a legyőzött halálból
a magány halálából
gyáraink füstjéből
a sarló-kalapácsból
ötszirmú csillagomból
diadalívet építek neked
diadalívet építesz nekem

7
(ÁLOM A REPÜLŐTÉREN)

Ó, repülés!
most milyen földiek, milyen közeliek, milyen ismerősek
a várakozó, ezüst hasú gépcsodák,
szelídek és türelmesek és győzelmesek -
mikor alájuk bukik a világ,
csíkká zsugorodik a beton-kifutó, jómagam bogárnyivá, e pohár
sör harmatcsöppé,
eggyé válunk mi itt, mindannyian, mint ahogy egyek is vagyunk,
öröktől fogva s mindörökké -
én és te és ez a fűcsomó és a trolibusz és a korlátnál álldogáló
kíváncsiak,
ismerős szemmel mosolygunk egymásra, magára ismer bennünk az anyag
s a vágy, a vágyunk, mely a szárnyaló gépek nyomán röpül lankadatlan,
hogy mindent belásson, ami az íves égbolt alatt s fölött feszül,
sustorog s eggyé ötvöződik békét akaró tüzes indulatban - -
Ó, repülés!
röpülünk mi is, kedvesem -: te, aki megszerettél s én, aki
úgy lettem ember, hogy beléd tudtam szeretni,
s velünk száll minden, ami a szívünkhöz, az álmainkhoz tud igazodni,
benépesítjük az engedelmes űrt, mosolyaink kezes bolygókon sétálnak,
felhők országútján menetelünk, és - nem álom ez - a ma
a holnapba árad
- végtelenbe a véges - -
nem álom ez, kedvesem,
s ha álom: sosem létezett ennél valóságosabb,
oly igaz, mintahogy itt vagyok, itt vagy, oly igaz, mint a csókod,
a szavad,
szavad, mely erőt adott akkor is, mikor a jövőn kívül semmim se volt,
szavad, piros csillag-szavad, mely biztatón szívem fölé hajolt - -
Ó, repülés!
Ó kedvesem, hadd álmodjam végig e zengő életet veled
s ezt a percet -
most meghallhatom, meghallhatod, ha éber szívvel figyeled,
a molekulák koccanását s a Mars, a Hold, a Vénusz üzenetét -
fönn gép köröz,
a béke kék fölszínét hasítja, nekünk küldi üdvözletét,
te tudod, hogy a béke is végtelen, mint az emberben az akarat,
végtelen a béke, mint - én hiszem ezt - végtelen a legmagasabb
fokon szervezett anyag - -
Ó, repülés,
hadd álmodjalak tovább, s hadd álmodjam tovább,
kedvesem, magunkat,
amint nézzük az érkező-induló gép-galambokat,
s összekoccintjuk poharunkat.

1961

Szilágyi Domokos

http://mek.oszk.hu